Tiltólistám

Legelőször önmagamat tiltottam ki innen. Aztán már mást nem is kellett. Hozzászólást innen sosem töröltem, legfeljebb félreálltam, letöröltem, ahogy a költő mondja.

Tiltólistám bejegyzés elolvasása

Legyen új Blogtér! Akarjátok?

Beteg egy álom, de megálmodtam a Blogtér jövőjét. Alant ingyen és bérmentve közrebocsátom, éljen vele, aki tud, aki akar. Az „új”, azaz a mostani Blogtér alapvetően nyílt, felhasználókra, profilokra és bizonyos mértékben követésre épül, emellett számít a blog mellett a 140 karakteres mikroblogra is. Ez mind szép, jó, ebből kell előrelépni. Lehetőleg nagyot.

Legyen új Blogtér! Akarjátok? bejegyzés elolvasása

Versek Onlájniából

Posztomtól posztodig

Ülök a monitor előtt éjszaka,
S a mérhetetlen messzeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol barát merengő írását.

Versek Onlájniából bejegyzés elolvasása

Szabályozva

Petőfivel együtt mondom: a szabály nem más, mint a tehetségtelen középszer mankója. A törvényeket megtartom, KRESZ szerint vezetek, sakkban és fociban nem csalok, de a rendet a saját észjárásom, nem másé alapján teremtem magam körül. Ha nem sikerül, az én felelősségem (nota bene: akkor is az enyém, ha más képzelt rendjét követem).

Szabályozva bejegyzés elolvasása

Küldött levelet a Blogtér

 

Küldött levelet a Blogtér bejegyzés elolvasása

Tanult tehetetlenség

Ez az elfogadás, amelyben most részem van, minden rettenetes és minden jó tulajdonságommal együtt, olyan energia, amely megtanít végre élni. Megtanulni élni – tudom, különös jelszó. Kitől? Mi végre? Hát nem élek most is?

Bővebben erről itt.

Tanult tehetetlenség bejegyzés elolvasása

Alany nélküli interjú lehet-e?

Játékot javasolok blogot vezető társaimnak, már akit ez érdekel. Mostanában divatos, hogy mini, vagy nem is annyira mini interjúban faggatják egymást a bloggerek. Magam kicsit fűszerezném az interjú egyébként remek, de hagyományokkal terhelt műfaját: mi lenne, ha egy (vagy több) olyan interjút írnánk egy általunk választott bloggerrel, ami egyáltalán nem igényli sem a valódi, sem a virtuális párbeszédet?

Alany nélküli interjú lehet-e? bejegyzés elolvasása

A fáraó alkonya

Bár alattvalói nap mint nap ezt képzelték, a bukás mégsem dühös robajjal történt. Harc vagy zendülés elképzelhetetlen is lett volna az uralkodói jogar árnyékában. Az elkerülhetetlen pusztulás nesztelen és láthatatlan maradt az utolsó percekig.

A fáraó alkonya bejegyzés elolvasása

Lehet a weben kényelmesen olvasni?

Röviden: lehet. Mégpedig úgy, hogy furmányos barátaink, a webdesignerek összes trükkjét, vizuális hatásvadászatát, dobozát, keretét eltüntetjük egy egyszerű, a könyvjelzőink közé elmenthető eszközzel.

Lehet a weben kényelmesen olvasni? bejegyzés elolvasása

Vitairat vitairata – Ki az az én(blog)?

Tetszik, nem tetszik, az olvasás mindannyiunk számára játékkal, szépirodalommal és a sajtóval kezdődik. A Zengő ábécé és a Gőgös Gúnár Gedeon esztétikailag értékes szövegek. Amikor belelesünk szüleink kintfelejtett újságjába, a sajtóval találkozunk. Móra Ferenc és Gárdonyi Géza regényei kimondottan szépirodalmi igénnyel készültek. Nem az én hoz létre szövegeket először, hanem a szövegek hozzák létre az ént. Identitásunk kifejezése egy jóval későbbi történet.

Vitairat vitairata – Ki az az én(blog)? bejegyzés elolvasása