A szerelem fáj
Első szerelmemet Tímeának hívták, 18 éves és ostoba voltam, amikor megismertem. Elementáris vágyat éreztem iránta, és minden percet vele akartam tölteni. Sajnos, ez nem volt kölcsönös. Egy utcai fülkében hallgattam meg, hogy nem, nem akar velem moziba jönni, sem most, sem máskor, mert azt, amire gondolok, ő nem adhatja meg nekem. Nem, barátok sem legyünk, mert attól én szenvedni fogok, és ő jobban tisztel annál, hogy bántson ezzel. Amikor kiléptem a fülkéből, mellkasomban szerteszalad egy váratlan és különös fájdalom. Meggörnyedve odakaptam, mire elmúlt.
Néhány hónap múlva megismertem Klárit, egy kedves jogászlányt, aki szívesen járt velem moziba, kávéztunk, trécseltünk. Egyszer elhívott Pestre, és én elhatároztam, hogy megkérem a kezét. Jó előre kiértem a pályaudvarra, és elfoglaltam egy viszonylag tiszta kupét. Virágokat tettem a párnára, apró ajándékot, ásványvizet és termoszban kávét. Klári késett, de cseppet sem aggódtam. Még percekkel az indulás előtt is biztos voltam, eljön. Aztán a szerelvény nélküle futott kis az állomásról, és a kókadó virágok émelyítő illatát szagoltam a fővárosig. A Nyugatiban mellkasomba hasított az égő fájdalom, hosszú másodpercekig masszíroztam szívtájékom, mire enyhült
Zsuzsa váratlan ajándéka volt az életnek, egy kétségbeesett levelemre válaszolt, amit a telefonkönyvből kilesett címre küldtem el. Hosszú válaszában őszinte érdeklődéséről biztosított, és meghívott magához Csongrádra. Felejthetetlen nyár volt az alföldi kisvárosban, hosszú séták, Körös-part, sör a strandon. Augusztus 20-án Zsuzsa a nagyszínpadon volt műsorvezető, ahonnan fáradtan, de büszkén jött le tíz óra tájban. Közölte, hogy most hazamegy, és egyedül megiszik egy bort. Kifejezte reményét, hogy ez nem zavar engem, és meg tudom oldani a vadidegen, vendégszeretet nélküli kisvárosban az éjszaka hátralévő részét. Színjózanon csöveztem át az éjszakát egy köztéri padon, mellkasomba percenként vad fájdalom költözött, amely már-már a levegővételben is akadályozott.
Ehhez képest Lina a remény igazi sugara volt, aki elhívott egy közös hétvégére Kecskemétre. Én az egyik, ő a másik irányból érkezett. Én az első vonattal, ő az utolsóval sem. Óránként kinéztem az állomásra, megjött-e, de mindig csalódtam. Hat liter kólát és tizenkét kávét ittam meg különböző kávézókban, végül már percenként eredt el az orrom vére. Amikor felszálltam az utolsó hazainduló vonatra, mellkasomba a jól ismert fájdalom mart. Már oda se nyúltam, csak konstatáltam.
Orsi szeptember végén érkezett a munkahelyemre, és az első perctől szimpatikus volt nekem. Mégis eltelt egy kis idő, mire szóba elegyedtünk. Inni vittem a kedvenc kocsmáimba, vacsoráztunk elegáns éttermekben, őszinték és szókimondóak voltunk. Elhatároztam, hogy megkérem a kezét, és életemben először sikerült is megfogalmaznom valódi vágyaimat. Orsi e vallomásra tárgyilagosan elmondta, hogy soha, de soha nem kezdene ki házinyúllal, ráadásul évek óta stabil és megbízható párkapcsolatban él, igaz, az utóbbi hetekben volt egy kis mosolyszünet, de ettől ne érezzem úgy, hogy engem ez bármire is feljogosítana. Miután feltettem a buszára, összerántotta mellkasom a fájdalom, egy lámpavasnak támaszkodva próbáltam erőt nyerni, miközben a járókelők megvető pillantásokkal illettek.
Egy ideje már akkor is büntető fájdalmat érzek mellkasomban, ha szerelmespár sétál andalogva előttem a sétálóutcán, ha egy anya tolja babakocsival gyermekét, ha egy férfi fenséges csokorral lép ki egy virágüzlet ajtaján.
Tegnap elmentem a tüdőgondozóba. Kiderült, rákos vagyok. Megnyugodtam. Mégsem a szerelem fáj.



Ez eszméletlen lett Tibi, gratulálok!! :)
Irónia, fanyar, tömör, nevettető, keserédes. Ez igen!
Nagyon köszi! Ugye nem túloztam?
Nem, kellemes határokon belül maradt.
Karády. :p
RL!
Pedig a Szerelem legalább annyira tud fájni...
Timea, nekem mondod? :)
#5 bezony, Zsini, épp olyan kellemes, mély, tutajos hang... :)
Tutajos, LOL!
Rég hallottam már. :)
Még ha a képzelet szösszenete is az írás, kérlek, nyugtass meg, hogy a nők nem ilyen kegyetlenek!
:)
Nekem is ritkán jár rá a szám, de van, amire ez illik, mit tehetek...
RL!
Érdekes ahogyan a valós és fiktív elemeket cserélgeted.
#10 Andrea, minden ember tud kegyetlen is lenni, és nagyon odaadó. Ennek a lúzernek nem sikerültek az ügyei, de a nők aranyosak, kedvesek, tiszteletreméltók és szeretők. Legalábbis én ezt gondolom.
#12 Egy szó sem igaz az egészből! :) Na, jó, egy-két apróság, talán...
De miért ez a keserűség?
A nők életünk bearanyozói.
#15. Kósza, teljesen egyetértek, a legtöbb jó pillanat életemben nőkhöz kötődik. De az egy másik írás. Ezek a lúzerológiai tanszék docensének tézisei... :)
Olvastam a 37,5 év jóban, rosszban bejegyzésed. Sok boldogságot nektek, legalább még ennyit!
Kösz.
na.
nana
nanana.
nanemár!:)))
Hihetetlen, hogy egy férfi is meg tud kesereni a másik nemtől, s nemcsak a nők.
*nem hihetetlen, csak fehér holló
#19. Egy _valódi_ férfi nem tud. Csak ez a lúzer. :) De majd jön Ronin, és elmondja, hogy is van ez.
Remek egyperces,tetszik. :)
Be kell valljam,tetszenek az írásaid,olvastam már párat.
Igaz,picit szélsőséges érzelmeket kiváltó,d e ez adja az 'ízét'.
Viszont,a szerelem soha nem fáj. :)
#18: Mi baj, Mó? Néha ilyen is becsúszhat :)
#22: Köszönöm, Don, büszke vagyok, hogy kipiszkáltam az első hozzászólásod ebben a blogban.
Értem az izét, nekem is van ilyen érzésem. De van időm még megtanulni, talán. :)
24.:Jahh,nem a tanulásra akarlak én inspirálni,nekem ahhoz nincs jogom.
Igazán jó olvasnivalóid vannak,ez a lényeg.
Kipiszkálni? :) Ez tetszik. :))) Sokszor éreztem már íráskényszert,csak nem mindig van hozzá hangulatom.
Don, az optimizmusod mindig lenyűgöz.
26.: Zsini,most konkrétan mi is? :o)
#26. Zsini, az igazi szerelem tényleg nem fáj.
Na mostmár ketten nyűgöztök le. :)
27: az érzelmi optimizmusod. :)
Ez engem is érdekel!
hogyhogy nem fáj?:)))))
dehonnem!
fáj az!:)
Háhá, Móval vagyok! :)
ahol van érzés
van fájdalom is
#31. Nem akarok szakérteni, legfeljebb a lúzerológiában :)
#30 Öröm téged lenyűgözni, és azt hiszem, törekszünk is rá, :)
30.: Csak feltételezni merem,hogy valamennyire már ismersz. Legalább is e téren. Egy kissé pontosítanék: nem a szerelem fáj,az NEM fájhat. Ami előtte vagy utána,illetve nélküle van.
Az fájhat,igen. Nem is kicsit.
Viszont,mi lenne,ha feladnánk?
Ugye,rémlik valami,a saját postodból? :)
Ehh csajok,
ne máááá'.
Zsina!
a nőknek fáj
a férfiaknak nem
ez a helyzet!:)
35: Persze Don. :)
Rajta vagyok az ügyön, mármint a pozitív szemléleten.
Viszont én húzok mára, pussz mindenknek!
34.: Olyan izé vagy.
Most miért kell elárulnod? :))
#39 Ezer bocs :) Csak a saját nevemben dumáltam...
# 38. Jó éjt, Zsina!
#37 Mó ,mondtam már, hogy sarkos a véleményed néha? :)
38.: Aha,vettem észre. :)
Valószínűleg,elkerülte valami a figyelmed ismét,
no de nem baj. :p
Lesz ez még így se. :)
41: Don, már megint mit nem vettem észre?? (Mailt nem kaptam tőled.)
37.: Mó,ezt nem gondolod komolyan,ugye? :/
RL, a sarkos véleményre: azért mondod ezt, mert még nem ismersz.
a humoromat sem:)
Zsina, jó éjszakát!:)
#43 Szerintem nem, csak provokál, mer' ő olyan :)
re 37: csakhogy ne útáljatok annyira, kifejtem bővebben!
Persze a viszonzott szerelem mindig boldogság, nem fáj, addig amíg fejét fel nem üti a kétség.
És a nőkben ez hamarabb megfogalmazódik.
Érthető vagyok most?
#44 :) Így oké. És tényleg nem ismerlek még, de majd megoldjuk...
42.: Dehogynem,kettőt is. :))
De nem érdekes, már csak vigyorgok,mint a tök. :)) Épp automatikát terveztem,jó egy kicsit kikapcsolódni.
Jó éjt,ha már mész.
Pnt ezért volt nekem jó olvasni Regénylapok házasságtörténetét
én majom elhittem, hogy ilyen van
a marha!:DDD
#44 Mondtam, hogy provokál :)
#46 Egy cseppet sem utálunk, honnan veszed? :)
48: Valamit csinálj a postaládáddal, mert valamiért csak a te mailjeidet nem kapom meg, és már kezdek dühös lenni emiatt. Úgy jön ki, mintha én nem akarnék válaszolni...
Na tényleg jó éjt nektek!
46.: Mó,szeretünk. :p
Ma mindenki megkergült,vagy csak én? :)
#50 : Ezt a jelzőt ne vitasd el tőlem, bár az ökör lehet, hogy jobb :D
wehümm.
Zsina mérges vagy?:))))
51.: Megyek a kalapáccsal,oszt &@@@#@{#đ+"/%!(=/!=
:))))
de jó nekem, hogy szerettek:))))
szép estém lett!:)
RL: kölcsönadjam a marhát?:)
#51. Zsini begorombult, Don használjon gmailt. Ezért fogok aláírásgyűjtést kezdeményezni :)
Zsina, neked pizsamaosztás volt, ne tessék helytelenkedni :)
#56: Mó, lízing? :)
ha kergén is jó, örökbe adom:)
tüntessünk, mindenki használjon gmailt, mert az jó!:)
57.: Na,jó tudni,eddig már mindent kipróbáltam,kivéve azt a gpontot
vagy mi a fenét. :o
ha megadod a mailodat
leszek olyan édes
hogy küldök meghívót
#60 ATV-n: Gyurcsány is gmailt használ. És Ön?
HírTv-n: Orbán is gmailt haszál. És Ön?
Mó, kergén is teljesen jó! :)
#62: Ne ismerkedj ilyen feltűnően :) Már meghívó nélkül is lehet regisztrálni :)
BIzony, és rengeteg új funkcióval bővült!:)))
Aki halad a korral
Mind Gmailt használ!
csetelni is lehet!
de aki nem akar, nem csetel!
Itt a lehetőség.
még 50 meghívóm van!:)
RL?
Neked mennyi?:)
#65 ELment, tisztelettel!
de így egyszerűbb, mert van sok szöveg benne:)
RL kitötölhetné már a mailcímet onnan akkor!:)
#66: ugyanennyi. Sosem hívtam meg senkit, mert önző piszok vagyok :)
66.: Te a marketing-osztályon dolgozol? :p
#67: Mó, igazad van, megcselekedtem :)
#69: PR, de egyhülyeség... :)
RL, én már sokakat eghívtam, de ez mindig visszaugrik!:)
DOn, aki ma nem is hülye: dolgoztam 6 évet már,csak nem a gmailnak:) mi a kérdés?:)
67.: annyira nem izgalmas,a profilban publikus. :)
71.: egy hát.
Mert magyarul már semmit sem lehet mondani..
66.: Köszönöm,megkukk. :)
Igaz, de ott a kukac zárójelben van:)
cak lusta voltam megnézni:)
viszont én is megyek lassan
Jó volt Veletek
Legyen szép álmotok ma éjjel
és semmi szívzűr:)
#74 mondom magyarul, egyszerűen: elkefélt újságíró :)
#76 Szia, Mó, és egyben sziasztok mindenki, én is off... Köszi, hogy benéztetek!
A szerelem nem fáj annyira,
mint eme íromány.
De vígasztaljon az a tudat,
hogy a parodisták is
csak a legnagyobbakat kezdik ki.
:DDD
Szia huKKK!
Örülök, hogy behukkantottál :)
Búcsúzóul:
ezt olvasd el:))))
http://ylosom.blogter.hu/?post_id=261764
#81: Igen, Mó, elolvastam, és jogos, de nagyon nincs mit tenni...
tökjó, hogy olvasol.
ennek örülök.
szóval, tényleg, na.
Én mindig olvasok, értelmetlen lenne nélküle (sajnálom, hogy egy illető, akit mindketten szeretünk, már alszik, és ezt nem olvassa :) )
Oks Mó,
Pacemeaker benn van. :)
Jó éjt Nektek. :)
RL látod,a szerelem tényleg nem fáj,jól kiröhögtük. :)
Lehet, ,hogy könyvet olvas, nem?:))))
de ígért meg, ha elolvasod, amit írtam, odateszel egy pontot, legalább, hogy tudjam, ott jártál:)))
DOn, aki nagyonokos!:)))
igen, amit kinevetünk, attól sosem félünk többet:)
Ennyire nem fájhat, nnnna:)))
Halálközeli élmények ezek,vagy mi...:)
nézd meg a címkéket
nekem a legjobban a klapec tetszik:DDD
A szívroham kerülgetett az írás végére...és még szerencse, hogy fikció.
Mert ugye, az?
Nem vagyok rákos, Catty :)
Ne legyél ennyire élethű, mert legközelebb jöhetsz virággal hozzám a kórházba:))) Akut szívroham kerülgetett, kedves barát!!!:)))
Teljesen megkukultam, mármint írásilag (hogy ocsmányul fogalmazzak:))) :(
Szegény, ne haragudj... :) Csak játék, paródia. Lúzerológia
Nem haragszom, csak megijedtem:o
Tehetséges vagy...ebből is látszik:)
Óh, köszönöm... :)
Bien sur, monsieur! :)
84: de olvassa.
:)
Azért írtam, mert tudtam én... :)
És akkor most mit csináljak?
Szerintem olvass...:)
Nem bántásnak írtam, nehogy úgy vedd!
Nem veszem.
Akkor jó :)
Né'dda, lőttem pacit! :)
Erről is lemaradtam:)
Ejjj...de betalát!:)))
Jóóó...azta mekkorát csattan a vége...
ezt a bravúrt basszus...
A főhöst egész végig lesajnáltam ...és a végén meghökkenve sajnáltam...
kellett ez a feeling Keresztpapi:)
Szia DD! Örülök, hogy benéztél, és köszi! :)
csak beugrottam kattintani..szia:))))
Szia Évi! Köszi, egy tündér vagy, de ezt már mondtam :)
Ez nagyon jó lett! Uhhh... Én még mindig a hatása alatt vagyok. Szuper!:)
Köszönöm, Szaffi! :)
RL! Megnéztem ki vagy! Hát jól sejtettem! Te is írsz. Illetve én nem merem azt mondani, hogy írok, mert ki leszek átkoozva, és tök nagyképűnek leszek elkönyvelve, szóval úgy mondanám, Te írsz! és ahogy írsz, az hasonlít egy ismerősöm (csak ilyen netes) műfajára, nevezetesen történetek sírására. Nem gondolom, hogy te az vagy, vagyis a kettő egy! Ez az írás tetszett. Bár be kell vallanom, hogy én jobban kedvelem a párbeszédes írásokat. Nem haragszol ezért, hogy így leírom? Párbeszéddel írni egyrész könnyebb, mert egy plusz eszköz, másrészt nehezebb is, mert nem mindegy milyen szavakat adsz a szereplőid szájába. Kíváncsi lennék ez a történek, hogyan festene párbeszédekkel. Nem haragszol, és nem tartasz beleavatkozósnak ha megkérdezem, nincs kedved hozzá? Ezer bocs ha túl szemtelen vooltam. Csak játék az írás, és én imádok játszani! :))
Muhaha. :))
Mária, van párbeszédes írásom is, nem haragszom én sem erre az eszközre. De ez a szöveg speciel nem olyan, nem is nagyon érzem, hogy ebből a monológból dialógust kellene fabrikálni.
Ha ezek a nők beszélnének, és tüdőbeteg hősünk válaszolgatna nekik, talán elveszne az irónia, a klapec-hangulat, amin Zsin ilyen jót kacag utolsó hozzászólásában. Igaz, Zsin? :)
Teljesen egyetértek tesa', csak egy dologgal nem: nem az írás hangulatán kacagtam kivételesen. :))
Nem provokállak, mert még olyat teszel, amit megbánunk :)
Semmit sem bánunk meg, ez a móttónk.
*mottónk
Nem az, hogy: Ami kikívánkozik, az kikívánkozik. Egészségtelen, ha bennmarad
(De nem provokállak, á, nem, eszemben sincs...)
LOL! :D
RL! :)) Hát éppen ettől lenne feladat! Játék! Hogy lehetne ezt párbeszédes formában átadni? Szerintem lehetne, illetve én szeretem az ilyen lehetetlen dolgokat. Persze, nekem az írás nem ihlet kérdése, hanem szakma. Így azután azt gondolom, hogy ezen belül lehet játszani. Lehet persze tévedek, de a magam szempontjai szerint nem. :)) Bár ezért a véleményemért már boszorkányüldözésben is volt részem, mármint hogy szakmának tartom az írást. Nem akarnálak provokálni, Isten mentsen tőle, úgyhogy most itt be is fejezem az eszmefuttatásomat.
*Lábjegyzet: psychogalaxy vágatlan - 3.200 leütés.
Mária, az írás természetesen lehet szakma, ez nem kérdés. Egyúttal művészeti ág is, amely megköveteli a vele szembeni alázatot és szerénységet, hogy kölcsönösen alakítsátok, fejlesszétek egymást.
Ez az, ami belőled hiányzik.
Ezért vagy unszimpatikus többek számára is.
Férfiasan bevallom, hogy ezt csak így tudom megírni, és mivel túl vagyok rajta, nem is nagyon izgat, hogyan lehetne másképp. Nem gondolom természetesen, hogy ez csak így jó, vagy nem lehet párbeszédben megírni, de nekem így tűnt megfelelőnek.
Az írás szakma, nem kérdés, amihez szorgalom, alázat, szerencse, hozzáértés, gyakorlat, és ki tudja, mi minden kell még. Talán egy kis tehetség, az sem árt... :)
Beleuntam a visszafogott, kussolós szerepbe, ha esetleg magyarázatra volna szükség...
Zsin, te kilested, mit írok épp ebbe a dobozba! :)
Igen, az alázat kell minden szakmához, a parkőrtől a miniszterelnökig. De láttál már szerény parkőrt vagy miniszterelnököt?
Biztonsági őrt már igen.
És újságírót is...egyet. :)
Ja, és 3200 leütés jó lesz, mert amikor szerkeszted, még bővülni fog, meg lesz címe, alcíme, etc. Jó lesz az!
Szorgalmas, készülős, alázattal közeledő újságírót én is ismerek. Ma az Oktogonnál interjúzott egy családdal, úgy tudom :)
re 122) Kedves Zsina! Szóval ezért vagyok unszimpatikus, mert nem vagyok alázatos? Nevetséges amit mondasz, mintha ismételnél valakit, vagy te mondtad ezt már máshol más néven?
Ugyan hogyan kellene alázatosnak lennem szerinted? És vajon mire? Plusz kik előtt? A nagyszájú sznobok előtt? Akik azt gondolják, hogy csöpögnek egy keveset és már alázatosak is egyúttal? Ezt persze nem rád értem! De mondok én neked valamit! Én tudom, hogy írok. Azt gondolom egyre jobban, és semmi okom szégyenkezni, sem pedig alázatosnak lenni. Az ember legyen már tisztában saját magával, mielőtt akárkinek a véleményét figyelembe veszi. Ezt speciel pont a te mélyenszántó véleményedre írtam.
Alázat? Nevetséges! Persze, ha a szakma szeretetet jelenti, akkor egyetértek vele, csak nekem nincs ilyen fenköllt stílusom.
RL! Ne haragudj, hogy a te blogod alatt válaszoltam, de itt lettem elég útálatos módon megszólítva egy névtlen valaki által. Nekem legalább nevem van!
juj, box lesz?
akkor jövök tunkolni!:D
milyen nagyszájú csöpögő sznobokra gondolsz, Mária?
és hogy hogy neved van?
az íróvilágban?
Zsina: mindig az idegesít a másikban
amit MAGUNKBAN ki szeretnénk javítani.
hogy állsz az alázattal?
ja, és antipatikus
inkább
ha már írok vagytok.
Mária, én egy nicket használok, nem írogatok más név alatt.
Nincs azzal gond, ha az ember tisztában van magával, és tudja hova tart.
Más kérdés, hogy kéretlenül hangoztatja-e, avagy sem.
Nem támadtalak, nem értem, te miért teszed. :)
Mó: nem kérkedek olyan dologgal, amiben a fejlődés ideje végtelen.
Sohasem állítottam, hogy író volnék.
Mert nem vagyok.
Az irodalom, a szakma, az írás iránti alázat elengedhetetlen szerintem is. Az örök kétely, hogy tudok-e még mondatot írni. Mások elolvasása, tanulás másoktól. Hogy írsz, fontos és nagyszerű, de ettől még nem leszel író. (És én sem, nem is nagyon ambicionálom nehogy félreértsd!)
Fontos elfogadni a közönség véleményét, persze nem a sznobokét, de az értő olvasókét. Nem halálosan beleszeretni abba, amit írunk, hanem mindig kritikusan nézve, hogyan lehet jobb.
A kosárlabdát is szeretem például, de eszembe nem jutna pályára lépni egy NBI-es meccsen. Ez a játék iránti alázatom. Szerintem Zsin is erre gondolt, nem arra, hogy szégyenkezni kellene, mert írsz.
Zsinának is van neve, blogja, írásai, és vállalja önmagát.
#131: Mónál a pont :)
Igen, az antipatikus javítás teljesen jogos.
Kedves Mó! A sznobok alatt egy irodalmi portálon lévő írogatókra gondolok. Olyanokra akik szerint az írás egyenlő a madárdalolással, a zöldréttel, és a lélek - lélek általi megérintésével. Lehet, hogy nem pontos az idézet. A nevem pedig P. Szabó Mária. Hogy milyen világban arról nem beszéltem. De itt a blogvilágban biztos. Sőt! Arcom is van az első pillanattól kezdve! És ez tudod mit jelent? Nevezetesen azt hogy nem irogathatok csak úgy, felelőtlenül bárkinek-bármit. Mert amit írok azt én arccal is vállalom. Perszet Te is ezt teszed, tudom. Az írói világban nincs nevem, hisz nem régen írok. De természetesen lesz, és ezért mindent meg is megteszek, azaz írok, tanulok, írok, tanulok. Ha pedig nem lesz, akkor abba fogom hagyni. Nem akarok Internetes író lenni. Egyszerűen mások az elképzeléseim!
Mária, ha komolyan gondolod, és nem azért írsz, mert jó érzés neked, és örömöt szerez, akkor figyelj kicsit a trendekre, az irodalmi divatokra, amelyek ma dívnak. A te szövegeid (amiket olvastam persze) nem a mostani kánonok szerintiek (ami nem baj, sőt, de így nehéz lesz befutni)
Internetes írás? Mi a baj vele? Ha jól tudom, több weboldalon is otthon vagy... :)
Zsina! Veled nem vitatkozom, mert egészen egyszerűen hazudsz! Ugyanis támadtál! Ennyit a nick nevedről is.
Hogy író akarsz-e lenni, vagy az vagy-e már, két külön fogalom, erre szerettem volna rámutatni.
Talán nem a megfelelő eszközzel próbáltam.
Hazudok? Nem.
Támadalak volna? Nem.
Véleményt alkottam? Igen.
Bántottalak? Nem.
Vádaskodtam volna? Nem.
Hazugnak még nem neveztek soha, no ezt is megéltük. :)
Oh, és a nicknevem az eredetiből fakad: Fruzsina.
És nem egy emberrel találkoztam már innen, ennyit a bújkálásról és a hazugságokról. :)
Tényleg kattinthatóvá kellene tenni az avatarokat itt is, hogy eljuthassatok egymáshoz, ne csak a nick látszódjék, hanem a hozzászóló blogja is. Mindjárt megoldom.
Én olvastam már Máriát, nincs vele bajom.
Mária, akkor viszont azt mondom: vannak itt írók is, bősggel
és nem mondják magukról, hogy írók.
Szerencsétlen Netta postját láttad?
http://netta.blogter.hu/?post_id=263552
Azt hiszi, írónő vagy.
Viszont kattinthatók az avatarok mostantól. Senki nem bújhat el :)
nutak, én Máriát még a NOlblogról ismerem.
Ott is megírtam Neki, mi zavar egyes novellákban, de végül is, mindegy nekem, ha van, aki szereti, amúgy nekem is tetszik némely írása.
azoknál kommenteltem is
ami nem tetszik, ott feleslegesnak tartom.
RL! Attól hogy trendeket utánnozok nem hiszem, hogy jó író leszek. Attól talán inkább, ha megtalálom a saját hangom. Én ezt szeretném.
Igen, otthon vagyok, vagy voltam, mert mindenütt kihúztam a gyufát így, mint most is. Vajon miért esett nekem zsina? Te ezt meg tudnád mondani? Mi volt az a szó, amelyre így ugrott? Az a mondatom, amely ezt a gyűlölködő hsz-t mondatta vele? Én észre sem vettem őt!
Hisz csak veled beszélgettem, és valójában tetszett az írásod! :)
Fogalmam sincs ki vagy, de azt gondoltam, valaki, akivel lehet az írásról beszélgetni. Aki szintén úgy imád játszani a szavakkal ahogyan én.
És nem mindegy hogy az ember azt monja, alázatos vagyok, vagy azt, hogy szeretem? Dehogynem! És nem mindegy ha én azt mondom, nem művészetet akarok csinálni, egyszerűen csak írni szeretek? Dehogynem mindegy! Hisz a művészet nem úgy alakul, hogy akarjuk. Én pl. jól akarok írni, de nem akarok művész lenni. Azt szeretném ha az írásaim szórakoztatóak, olvashatóak lennének. Na jó, már megint belebonyolódok valamibe é ismét kapok egy kiadós kis pofánvágást. azután megkérdezhetem, vajon miért? Inkább megyek, és zongora leszek, már ha tudok:)
Az eszem megáll bmeg....
Bocs.
Rl, nálam a nevek kattyolhatóak.
Mária, majd nézd meg a 145 alatti linket
Én kérek elnézést, hogy beszélgetni mertem. Felesleges volt, ha leragadsz egyetlen mondatnál, és a többit észre sem veszed.
Tesa' te vagy a postát, ügyes légy. :)
Én majd a sarokból figyelek. :)
Mó!
Netta nem hiszi, hogy írónő vagyok. Ha jól emlékszem ő kedveli az írásaimat, azt pedig, hogy szerencsétlen lenne nem mondanám rá, mert nincs okom erre. Gondolom neked sem! Igen olvastam. És a te hsz-det is. De miután nem akartam vitát generálni, nem válaszoltam. A sztorit azonban megírtam a weboldalam pletyka rovatában. Ott a válaszom! Nyugodtan elolvashatod!
www.pszmirodalom.hu
Zsina! Már túlléptem rajta! Végülis akár fogyelmeztetésként is felfoghatom. Ezt is teszem. Nem vagyok haragtartó!
Én pedig igyekszem nem az lenni, amiben a partner is tud segíteni.
Nem hiszi????
hát, akko r biztos rosszul láttam a titulust.
Ha én óbégatnám mindenhol hogy énekelek
ja, az nem én lennék,bocsánat:)
Nettáról mit tudsz, Mária?
mert én elég sokat.
Az rendben is van, hogy olvas
de Te olvasod-e???
Mária, azt gondolom, senki nem akart bántani, de jóindulatúan a figyelmedbe ajánlani valamit igen. Megsértődni könnyebb, mint belegondolni, hátha mondd valami a másik. Zsina nem névtelen, nem hazug, és nem is akart senkit bántani.
Én így láttam...
#156: Akkor rossz a menedzsment, Mó :) Rúgd ki azonnal!
Menedzsment nélkül Mozart sorsára jutunk...
RL! Talán előbb válaszoltam, mint a te hsz-d megszületett! Lásd a 154-et!
RL, van, aki menedzsel
van, aki a blogon
egy blogger akar lenni mindössze.
ennyi.
Megnéztem a pletyka-rovatodat.
Tudod, van egy olan irodalmi lap, h ESŐ
abban publikál rendszeresen az itt inkognitóban lévő írók egyike, aki nincs a felsorolásban
emellett van több könyve is
és megveszik az írásait
tudod, ebből él.
Nekem az író, Ő.
mivel én szeretem Őt
ezért fájt egy kicsit a dolog.
#161: Mó, volt szmájli, volt szmájli, ne csapj agyon! :)
Dehogy csaplak, no!:))))
csak feszült vagyok.
De nem zúdítok többet ma este Rátok
megyek, aludni.
jó éjt!:)
Jó éjt Mó! :)
Jó éjt mindenkinek! :)
Szerintem semmi baj Mó! Jó éjt! :))
Jó Éjt tesa'!
Neked is Mária.
Úbazmeg...már bocs...de ez...áh!
Minek dumáljak...
#169: Csak nyugodtan :)
Most látom, hogy ez egy rági írás.
Amint szabadláncra eresztenek, utánad olvasok! :-))
*rági=régi
#171: Örömet szerezne. :)
hmmm
ezt nem olvastam
megyek a tüdőgondozóba :/
megihletett a káefté?
Megihletett az elkefélt életem...