Szinte berobbant a helyiségbe. Az utolsó pókhálós szegletben is érezni lehetett a jelenlétét. Egy kétszázast dobott asztalunk közepére. „Testvérek, váltsátok fel!” – ordította. Egy emberként nyúlt a társaság a tárcájához. Mivel hosszú tivornyára készültük, fémpénz egyikünknél sem volt. Nem tudtuk elváltani a bankjegyet.

– Anyám haljon meg, téged ismerlek tíz éve – csapott Gábor hátára hirtelen. – Adj egy cigit, testvér!
Hirtelen öt pakli termett az orra előtt. Komótosan kivett egy szálat, elfogadta a tüzet, ahogy rágyújtott.
– Leülhetek? – kérdezte, de közben a pad szabad végére dúródott. – More, anyám haljon meg, ha nem ismerlek tíz éve. Levettelek egy tízesre, ettem, ittam. Megfizetted a tanulópénzt, more – mosolyodott el, és pacsira nyújtotta a kezét. Gábor belecsapott, szintén mosolyogva. Biztosak voltuk abban, hogy először látjuk a cigányfiút ma.
– Kemény nap volt ez, testvérek. 8 hónap felfüggesztettet kaptam könnyű testi sértésért. De tudjátok mit? A magyar igazság az igazságos. Nem csuktak be. Szabad világ! – mosolyodott el. – Megtiszteltek egy itallal, testvérek?
István volt közöttünk talán a legjószívűbb, a tárcájához nyúlt. Mit innál?
– Egy vilmoskörtét – mondta a srác.
– Tamás nem szomjas! – kiáltott ránk a pult mögül a pincérnő, aki eddig mobiltelefonja képernyőjébe merült.
– Kuss, kurva! – meredt rá Tamás vadul. A jópofa kvaterkázó mögül előugrott valódi énje. Heves és követhetetlen cigány szóváltás következett.
– Ringyó – fordult felénk Tamás. – Levettem ezt is hétezer forintra tíz éve. Sose adom meg. Tudja is. Ettem, ittam. Játékgépre kellett, ez meg adta, anyám haljon meg, ha nem így volt.
– Sosem próbáltál beilleszkedni? – kérdezte Gábor. Egy pillanatra megfagyott a levegő.
– Ne keverd a szezont a faszommal – felelte Tamás. – Az élet harc. És én jó harcos vagyok. Te egy buzi vagy, bármikor leveszlek, testvér.
– Két gyerekem van – mondta Gábor csöndesen. – Ha nem tudnám, hogy viccelsz, megbánthatnál. És akkor ugrik a vilmos.
– Csak viccelek, testvér – mosolyodott el Tamás. – De ha kell, odacsapok. Voltam Kétegyházán. Ott sem szórakoztak velem. Leveszem a gádzsókat. Ez harc. Hívj meg, gádzsó!
– Van különbség a között, hogy fizetek neked egy italt, vagy te kérsz.
– Miért, iszunk, jól érezzük magukat. Te megtisztelsz bennünket egy itallal, egyszer majd én tisztellek meg, hogy fizetek egy italt. Lesz pénzem, ne félj, leveszek majd valami gádzsót, aztán iszunk. Na, adjatok egy cigit.
Miután kapott cigit, elterpeszkedett a padon. Barátaim félrehúzódtak.
– Lapozhatnánk végre – próbálkozott István. – Utálom a hőbörgést az asztalnál.
– Ez a való világ, amelyet annyira áhítasz megismerni – felelte Gábor. Tamás idiótán vigyorgott. A cigaretta kialudt a szájában.
– Adjatok tüzet, testvérek!
Gábor a zsebébe nyúlt. Nagyon elegáns ezüst Ronsonja volt, amely valamiért nem gyulladt meg.
– Add ide! – parancsolta Tamás. Gábor odanyúlt, hogy valaki más gyújtójával adjon tüzet. Közben Tamás már emelte a poharat, hogy Gáborhoz vágja. A felpattanó tűz csillapította le.
– Kurva nagy szerencséd van, gádzsi – mondta Tamás mosolyogva.
Felálltam. – Nekem mennem kell – mondtam. Tamás felpattant. – Én is megyek.
– Gyere – mondtam.
– Merre mész, testvér?
– Csak ide, a buszmegállóhoz.
– Vegyél nekem egy sört – mondta, miközben újra elaludt a szájában a cigaretta. – Itt, az éjjel-nappaliban.
– Nincs pénzem, testvér – feleltem.
– Van ott annyi – mosolygott. Olyan volt, mint egy gyerek. Nem tudtam ellenállni.
– Rendben, egy sör.
Némán ballagtunk a bolt felé.
– Nem adsz egy ezrest? – kérdezte. – A túlsó sarkon áll a kocsim, csak tankolni kell bele. Hazaviszlek.
– Nem adok készpénzt – feleltem rekedten. Már néhány lépésre voltunk csak a bolttól.
– Vegyél inkább cigit, testvér – fogta meg a karom.
– Nem, egy sör, vagy semmi.
Valami végigfutott a tekintetén.
– Akkor inkább egy szendvicset. Ma még nem ettem.
– Nézd, itt van négyszáz forint. Döntsd el, mi kell.
– Vegyünk kenyeret, meg párizsit, gádzsó.
A kiszolgálólány gyengéd mosollyal szolgált ki. Minden bizonnyal nem először volt tanúja a jelenetnek. Tamás kezébe nyomtam a zacskós kenyeret és a felvágottat.
– Nem eszel, testvér? – kérdezte a bolt előtt.
– Kösz, nem, de neked jó étvágyat.
– Levettelek négyszáz forintra, gádzsi – motyogta tele szájjal. – Ez a tanulópénz, fiú.
Hiszen az élet harc, és Tamás jó harcos. Sosemérzett magányban ültem be a tér sarkán a taxiba, és mondtam be a lakcímem.