Elnézést, hogy várni kellett, muszáj volt elszaladnom a boltba. Jaj, nagyot futottam! De üljön csak le, máris kezdem. Tudja, a hétvégén megyek a szüleimhez, Sándor-nap lesz, ígértem, hogy csinálok hozzá spagettit, de nem volt otthon paradicsom.

Idevalósi? Akkor tudja, hogy hol laktunk mi régen, hát a Szentháromság utcában. Aztán a szüleim kiköltöztek az agglomerációba. Nem is jó együtt lenni folyton. Tudja, én huszonkét évig éltem együtt a férjem szüleivel, én mindent megtapasztaltam. Tisztelem, szeretem az öregeket, ne értsen félre. Mindig mondták is, hogy ők csak jót akarnak, de hát mindenkinek más a jó, nem?
Ezért is mondom, hogy jó lesz, ha a lányom is lassan elmegy, talál magának valakit, aztán családja lesz. Jobb lesz nekem távolról szeretni, mint közelről utálni, már csak ezt mondom, nemde? Én már csak egyedül akarok élni, elég lesz majd egy kicsi ház, kerttel. Nem, nem fogok már senkihez alkalmazkodni, alkalmazkodtam huszonkét évig, mégse értékelték. Van most is barátom, de külön vagyunk. Élvezem a szabadságot, ez a divat, nem? Ha az ember megégeti magát nagyon, mint én, óvatos lesz. Tanul a kárán az okos, vagy hogy mondják ezt. Persze olyan is van, aki meg ugyanazt a hibát többször is elköveti. De én nem. Tudja, egész nap férfiakon dolgozom, de más üzletéből menten kifordulok, ha férfi eladó van. Fura, nem? Nem is tudom, miért van ez így.

Egyébként pedig nincs is semmi bajom a férfiakkal. Amikor megyek itt az utcán, mind köszön nekem, ilyenkor érzem, hogy milyen sokan is járnak ide. Persze van, aki nem köszön, de megértem én, hát végül is idegenek vagyunk mi egymásnak, meg aztán, máshogy nézek ki munkában, mint az utcán. De azért én jól el tudok beszélgetni az emberekkel, ilyen mosolygós vagyok mindig, ha meg nem szólok, kérdik is a vendégek mindjárt, hogy mi a baj, de ettől már el is múlik a gond, és mosolygok megint. Fontos, hogy az ember tudjon mosolyogni. A pozitív gondolkodás nagyon fontos, és az mosoly nélkül nem megy, ugye. Az is jó, hogy a vendégekkel lehet ilyen őszintén és közvetlenül beszélni, mint magával, nem kell az időjárásról vagy valami sablonos dologról.
Mert tudja, én már tévét sem nézek, annyi hazugság, bornírtság, meg mocsok van benne. Meg a sztárok. Hát vannak Magyarországon sztárok? Ismert emberek, azok legfeljebb. Sosem értettem, miért vesznek meg úgy az emberek egy másik emberért. Mondják itt is büszkén, hogy ez vagy az közelében voltak, miközben letaposták, összenyomták, kipréselték. Hülyeség, nem? Ne értsen félre, én is szeretem a zenét, sokfélét, de nem úgy, hogy megveszem a kazettáját, hanem ami a rádióból szól. A dzsesszt szeretem a legjobban, de nem bújom a lapokat, hogy hol lép fel ilyen-olyan zenekar. Csak örülök, ha az szól.
Én a diszkót is nagyon utáltam mindig. Én nem iszom, nem dohányzom, még kávézni sem szoktam, hát mit csináljak én ott? A füst kicsípte a szemem, zaj volt, meg sötét. Hát kell ez neked? Ezt kérdeztem magamtól, mielőtt kifordultam. Mert nem kell. Én olyan otthonülős lány voltam mindig is. Tudja, az első fizetésemből vettem egy kazettás magnót, aztán a barátaimmal cserélgettük a számokat. Hát nem elég ez az embernek? Mire ez a nagy sztárság, de nem?
No, végeztünk is. Ezer forint lesz. Köszönöm. Kár, hogy megy, mert olyan jót beszélgettünk. Jöjjön máskor is, rendben?