– Csodálatos a feneked.

– Minden nap futok.
– Látszik. Fantasztikus érzés fogni. Feszes, gömbölyű.
– Neked megengedem, hogy fogd.
– Köszönöm. Tényleg csodás vagy.
– Milyen régen mondták ezt nekem.
– Pedig igaz.
– Négy gyerek után már kevés meglepetés ér.
– Négy gyereket szültél?
– Igen. A férjem sose mondja, hogy szép vagyok.
– A férjed?
– Igen, ott ül az asztalnál, és néz bennünket.
– És nem lesz abból baj, hogy az egyébként csodás feneked fogom?
– Hátha észreveszi egyszer, hogy a felesége is nőből van. Mondj még szépeket nekem!
– Szerintem a férjed is úgy gondolja, hogy csodás a feneked, legfeljebb neki már evidens, és azt gondolja, hogy tudod.
– Mindig azt mondja, túl nagy.

Néhány perc múlva a bárpultnál:
– Jó a feneke, igaz?
– Ne haragudj. Nem tudhattam.
– Nem haragszom. Kellett a lelkének.
– Félreértés történt.
– Ne magyarázkodj. Úgysem látlak többé. Ennyi meg kellett az asszonynak.
– Igaz.
– Kérsz egy sört?
– Kösz!