Várjál csak, hé! – a hang annyira tipikus volt. Azonnal hátrafordultam. Országos hírű barátom, Péter szaladt utánam. – Van pénz, cigi, iszunk, gyere! – kiáltott rám, és karonfogva húzott tovább. Nem lehetett kitérni a beszélgetés elől.

Van nőm – újságolta, miközben söreinkkel leültünk a kocsmaasztalhoz. Úgy érted, neked? – kérdeztem vissza. Bármit hittem volna, csak azt nem, hogy összekötötte életét valakivel az ellenkező nem tagjai közül.
Nekem. Gyönyörű. Harmincöt éves, elvált, baromi jól néz ki. Megfordulnak utána az utcán. Velem van. Szeret. Öregem, minden rendben van vele, minden – bizonygatta. Mégis itt iszunk – vetettem ellen. Elkomorult.
– Ja – horkantotta. – Egy beteg állat vagyok. Egy pszichopata, baszd meg.
– Miért is?
– Nem tudom, ki hogy van ezzel, de amikor mi csókolózunk, mindig behunyom a szemem. És, baszd meg, olyan vízióim vannak, hogy hihetetlen. Hihetetlen, öregem.
– Vízióid?
– Neked nincsenek, amikor csókolóztok?
Próbáltam visszaemlékezni, de semmilyen vízió nem kapcsolódott a kedvesemmel váltott csókokhoz.
– A csók elsősorban nem vizuális élmény, hiszen...
– Melléduma, baszd meg, melléduma. Az van, hogy megcsókolom a csajt, a gyönyörű száját, és akkor előkerül Sajdik Ferenc.
– Kicsoda?
– Tudod, a rajzai. Életre kelnek a szemem előtt. Kis, fekete-fehér történetek. Miközben csókolom a nőt, érted, baszd meg, teljesen szürreális történések futnak el a szemem előtt. Például a Kalahári-sivatag.
– A Kalahári?
– Vagy a Góbi, a tököm tudja. Olyan sivatagféle. És megjelenik R2-D2, meg C3-PIO. Csak mennek a sivatagban. Vagy a szekrény, baszd meg. Egy háromajtós, üres szekrény, egyikben csókolózunk a csajjal, a másik két rekeszben meg zajlik az élet. Rajzfilm. A legutóbb például az volt, hogy átöleltem, behunytam a szemem, ahogy kell, és akkor a Stefánián a Kass-szálló megszólalt a szemem előtt. Öregem, az új parkolóházzal vitatkoztak, aki fel akarta szedni a szemben álló bérházat, de a Kass-szálló azt mondta, hogy már évtizedek óta az ő párja, olyan, amilyen, de ő így szereti, és nem tűri, baszd meg, ezt mondta, nem tűri, hogy mindenféle fiatalurak kikezdjenek vele. Ne szemezz, baszd meg, ezt mondta a Kass-szálló.
– A Kass-szálló?
– Az, baszd meg, az a kurva épület. Ez normális?
– Hogy a Kass-szálló féltékeny? Szerintem teljesen.
– Nem, te hülye, hanem, hogy mindenféle vízióim vannak csókolózás közben.
– Tudod, hogy nőügyekben mindig hozzád fordultam tanácsért. Nincsenek túlzottan nagy tapasztalataim. Nekem nincsenek vízióim csók közben, de ez nem jelenti, hogy én normális vagyok, te pedig nem.
– Olyan, mint abban a hülye játékban, ami elé leültem a múltkor. Hogy az élőhalottak megfertőzik a földet, ahová lépnek. Elrohad minden, ahol csak megjelennek. Ezt érzem, amikor hozzáérek a csajhoz, amikor megcsókolom. Hogy az én fertelmes leheletem meglátszik rajta, hogy elfertőződik a kezem nyoma rögvest.
Mindent gondoltam volna, csak azt nem, hogy számítógépes játékból hoz nekem példát Péter az életére. Mindenesetre találó hasonlat volt, de túl plasztikus, és nyilván hazug is így.
– Ez tényleg kóros. Miért fertőznéd meg? Szeret és te szereted. Mit agyalsz annyit? Éld meg, a víziókkal együtt. Legalább megírhatod őket.
– Csak te írsz, nekem erre nincs időm. No, kösz a dumát, megyek, vár a csaj.
– Kellemes víziókat! – feleltem.
– Kapd be, hülye! – ütögette meg barátságosan a vállam, és kiviharzott a kocsmából.


Kép forrása: http://ab-games.org/